|
Magyar Diablo Páholy 1997. november elsején, stílusosan halottak napján nyitotta meg kapuit. Ketten alapították: Pink Sonja a grafikai részért volt felelős, DesD'mona pedig a tartalomért. A Páholy a kezdetektől jelentett mind weboldalt, mind pedig az eszmét, amely köré csoportosulhat a honi diablósok népes tábora. Az eszme és a Páholy oldalaiból sugárzó lelkesedés hamar lelkes híveket toborzott a Páholynak és a Diablonak.

A közösség folyamatosan gyarapodott. Az Anyakönyv akkor még manuálisan frissített oldalain hétről hétre jelentek meg új tagok adatai, akik mind magukénak vallották a "Harcolni és harcolni hagyni" eszméjét. A Diablo I elképesztő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy éveken keresztül nap mint nap megtöltötték játékosok a Battle.net magyar csatornáját. A Páholy hírrovataiban nyomon lehet követni a legjelentősebb eseményeket: a Diablolive bulikat, a Diablo Olimpiát, a levelező lista beindulását, a PK-k elleni mozgalom kisebb-nagyobb viharait, hogy csak néhány fontosabbat említsünk.
kezdeti néhány oldalas honlap fokozatosan bővült, időközben egyre többen tették hozzá a maguk részét a diablósok közül, így két évvel később már megközelítette a bűvös ezer html oldalt. A Páholyt mindenki kedvtelésből készíti, így fordulhatott elő, hogy néha az alkotóknak nemigen jutott idejük a frissítésre, és jópár hónapig kicsit hézagosan frissült (sőt néha nem frissült) a Páholy anyaga. Az új szelet a Diablo II immáron véglegesnek tűnő beharangozása hozta meg, mely életre hívta a Páholy jelenlegi alkotógárdáját. Az új csapat a régi dolgok megújításával kezdte áldásos tevékenységét, s egyre gyakoribbá váltak a frissítések. Az új Páholy megnyitásával párhuzamosan azonban a régit többé-kevésbé archív anyagnak tekintjük, kevés kivételtől eltekintve nem fog frissülni anyaga.
Diablo II többé-kevésbé beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és noha a felfokozott várakozásoknak nem tudott mindenben maradéktalanul megfelelni, így is játékosok tömegeit vonzotta, rekordokat döngetve keményen. A Páholy taglétszma az egekbe szökött, több ezren döntöttetek úgy, hogy elfogadjátok a Páholy alapelvét.
dőközben megszűnt az a szerver, ami otthont adott a Páholy oldalainak, a költözés kicsit hosszúra sikeredett, s ez pár hónapnyi tetszhalotti állapotot eredményezett. De a Páholy nem szűnt meg, lassan újjáéledt poraiból, és ismét él és virul. A kezdeti Diablo II láz elmúltával kialakult a Diablo I idején megszokott stabil mag, akik rendszeresen fellelhetők a Battle.neten. Ismét új kezdeményezések láttak napvilágot, új kihívások felé nézünk.
S elmondhatjuk, hogy amíg lesz Diablo, és lesz, aki játszik vele, addig lesz Páholy, Nektek köszönhetően.
|